Reggel ¾ 7-kor csengett az óra. Összekaptuk magunkat, és lent megreggeliztünk Utána felvettük az előző este összepakolt holminkat, csináltunk még egy utolsó fotót a szálloda ablakából, aztán lementünk a villamosmegállóba.

Megvettük a jegyeket, és vártuk a szerelvényünket. Aznap a belvárosban nagy futóverseny volt, a peronon mellettünk oda készült 2 pasi.

A G-max megállóhelyen leszálltunk és kb. 20 percet  vártunk a vonatunkra.  A szerelvény tömve volt, de szerencsére itt és a következő állomáson rengetegen leszálltak, mind a futóversenyre mentek.

Mire megérkeztünk a reptérre, már lehetett jelentkezni a beszállásra. A pult a reptér egy eldugott szegletében volt, de senki sem állt még sorban, így gyorsan túltettük magunkat a szükséges procedúrán.  

A kézipoggyászunkra feltettek  szalagot, ezzel  jelezve, hogy ezeket a csomagokat bemutattuk, aztán mehettünk a kapukhoz.  Sokan sportot csinálnak abból, hogy a pultnál csak egy normál méretű kézipoggyászt mutatnak be, aztán  a beszállásnál  az addig valahová eltett cuccokat is fel akarják vinni.  Ezt a turpisságot próbálják kivédeni a bemutatott kézipoggyász felcímkézésével, és  a csomagméret  kapu előtti ismételt ellenőrzésével.

A biztonsági ellenőrzésen is hamar túljutottunk. A belső, vámmentes tér, mint egy óriási bevásárlóközpont: egy csomó bolt, meg gyorsbüfé  mindenhol.

Ákos megint válogatós kedvében volt, végül vettünk szendvicset, meg üdíttőt és azt majszoltuk  korai ebéd gyanánt. Gondoltam,  még iszom  egy Ale-t, de  sajnos itt sem csapoltak.

A gép pontosan  indult. A fedélzeten találkoztunk Andrejjel (a 400€-s jegyessel). Váltottunk néhány szót. Kiderült, hogy Ő is valahol a környékünkön ült, sőt, még kicsit feljebb.

Időben leszálltunk, itt ismét összeakadtunk Vele. Megérdeklődtük, hogy mik az esélyeink busszal bejutni a kb. 30 perc múlva induló vonatunkhoz.  Ennek a valószínűsége a 0 felé konvergált, így maradt a „B” terv: taxival a vasútállomásra. Jelezte, hogy valószínű, jól  megpróbálnak  majd megkopasztani a kint álló taxisok (úgy mint Pesten :( ), így hívott nekünk  autót egy megbízható taxitársaságtól. Mi még letámadtuk egy pénzváltási tranzakcióval: a maradék 20 fontunkat átcseréltük 20 €-ra. Mivel így is csak perceink maradtak a vonat elérésére, nem akartunk vacakolni még a pénzváltással. Ha lekéstük volna a vonatot, az sem lett volna tragédia, mert 3 óra múlva jött a következő, de így mégiscsak jobbnak nézett ki délutánra hazaérni, mint késő estére.

Néhány perc múlva megjött a taxi,  Andrej még ott maradt a poggyászát várni. Irtó rendes volt, köszönet neki a segítségért!

A sofőrünk valamit beszélt angolul. A kb. 15 perces út alatt  megtárgyaltuk a relatív olcsó manchesteri focijegy és kirándulás  szervezési módját. Ő cserébe elmondta, hogy nagyon sok pozsonyi   vesz a határhoz közeli részeken Magyarországon telket, hogy majd oda építkezik, mert sokkal olcsóbbak az építési telkek nálunk, mint Szlovákiában.  ( És hogy ez mennyire így van, itt egy cikk ami a beszélgetésünket követő néhány hónap múlva jelent meg ) Megtudtuk, hogy a felesége magyar, de Ő nem tudja a nyelvet, viszont a gyerekük mindkét nyelven beszél.  Az indulás előtt 3 perccel meg is érkeztünk. Az óra 15,9€-et mutatott, mi adtunk egy 20-ast, és rohantunk a vonathoz. A pozsonyi pályaudvar nagyon kicsi, így bőven odaértünk, ráadásul még 5 percet késett a vonat, nem kellett kapkodnunk.

Hazafelé még Párkány előtt kiszálltak a fülkénkből, így kényelmesen elfértünk. Pontosan érkeztünk a Keletibe, majd metró és a 77-es trolival hazaértünk.

Hát így ért véget a mi kis focitúránk. Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt ismét egy kicsit világot látni, és megélni  egy focimeccs  győzelmi örömét egy óriási stadionban!

  <<VISSZA A 3. NAPRA                VÉGE                           FÉNYKÉPALBUM